START-díj jelöltek - MATE 2030
START-díj jelöltek
Menü megjelenítése
START-díj jelölései
Az év fiatal oktatója díj – START-díj
A Start díj az oktatói pályán elinduló ambiciózus kollégák elismerésére szolgál. Célunk a fiatal, lelkes oktatók (legfeljebb 35 év) díjazása és az oktatói utánpótlás támogatása. Tudjuk, hogy az egyetem hosszútávú céljainak és sikereinek alapfeltétele az oktatói kör korfájának egyensúlya. Így a kiemelkedő tudású, nagy tapasztalattal rendelkező senior oktatók mellett kiemelkedő jelentősége van a fiatal generáció bevonásának és megtartásának. A díj alapításának fontos célja, hogy vonzóbbá tegyük az oktatói életpálya-modellt és ezzel a fiatal kutatóinkat arra ösztönözzük, hogy az egyetemen maradjanak és részt vállaljanak az oktatásban.
Olyan kollégák (munkatársak ill. nappali tagozatos doktoranduszok) jelölését várjuk, akik:
- fiatal koruk ellenére szerepet vállalnak tanszékük, intézetük oktatási tevékenységében, legyen az tantermi előadás/gyakorlat, laboratóriumi és/vagy terepgyakorlat,
- aktívan részt vesznek az intézetükhöz kötődő szakkollégium(ok) munkájában,
- felvállalják az összekötő kapocs szerepét az Intézet és a hallgatók között, így segítik a tanár-diák kommunikációt,
- tantermen kívüli feladatokat végeznek a hallgatók előrehaladásának támogatásában pl. konzultációt, korrepetálást tartanak,
- tudománynépszerűsítő szerepet vállalnak a hallgatók körében.
Olyan oktatók elismerése tehát a cél, akik lelkesedésükkel és elhivatottságukkal követendő példát mutatnak a hallgatóknak, felkeltik a hallgatók érdeklődését saját tudományterületük iránt és ezáltal inspirálják őket.
2026 jelöltek:
START-díj jelölt
Bartucz Tamás
Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet, Szent István Campus
A jelölt 2024-ben kezdte meg PhD tanulmányait. Azóta folyamatosan részt vesz az intézet oktatási és kutatási tevékenységében az akvakultúra területén. Már a BSc képzése második éve óta aktív tagja a Halászati és Horgászati Szakkollégiumnak, melynek 2022-től 2023-ig alelnöke, majd 2024-ig elnöke volt. Jelenleg a Szakkollégium mentoraként koordinálja a szervezet működését. Aktív szerepet vállal a szakkollégiumi aktivitás részeként a hallgatók külföldi tanulmányútjainak kidolgozásában, szervezésében.
START-díj jelölt
Döbröntey Réka Erika
Környezettudományi Intézet, Szent István Campus
A jelölt 2023-ban kezdte meg tanulmányait a Környezettudományi Doktori Iskolában. Azóta oszlopos tagként vesz részt a Talajtan tantárgy gyakorlati kurzusainak megtartásában. Ezen kívül számos szakmérnöki képzésben szereplő terepi tanulmányút szervezésében és lebonyolításában is aktívan közreműködik, több hallgató esetében témavezetői feladatokban is segédkezik. Az oktatott kurzusok során nagy sikerrel szeretteti meg a tantárgyakat a hallgatókkal, így ösztönözve őket a talajtannal kapcsolatos tudásuk elmélyítésére.
START-díj jelölt
Dr. Hidas Karina Ilona
Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet, Budai Campus
A jelölt 2022-ben kezdte meg munkáját az intézetben. Jelenleg egyetemi adjunktusként dolgozik. Oktatói tevékenységében kiemelt figyelmet fordít a tehetséges hallgatók kutatásba történő bevonásának. Hallgatói sikeresen vesznek részt a tudományos diákköri tevékenységben. Továbbá mentori szerepet vállal a segítségre szoruló hallgatók mellett is, valamint az intézet által gesztorált szakok záróvizsga-koordinátori feladatait is ellátja. Kutatói munkája elismeréseként aktív tagja az Intézet Kiemelt Kutatócsoportjának.
START-díj jelölt
Dr. Molnár Ábel Péter
Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet, Szent István Campus
A jelölt 2022 óta dolgozik az Intézetben. Ambíciózus oktató és kutató. Legkedvesebb tantárgya az Élőhelyismeret, amelynek keretében hazánk élőhelyeivel ismerteti meg a másodéves természetvédelmi mérnök hallgatókat. A tananyagba közel 1500 élőhelyfotót épített be, így az órákon a hallgatók úgy érezhetik magukat, mintha egy utazás részesei lennének. Emellett lelkes oktatója az élőhelyvédelemmel, biogeográfiával, élőhelyrestaurációval, természetvédelmi drónozással, tájtörténettel és hagyományos gazdálkodással kapcsolatos ismereteknek is, melyek oktatása során mindig rácsodálkozik arra, hogy mennyire komplex a természetvédő hivatás. A tanórai oktatás mellett saját és a természetvédelmi mérnök szak Facebook-oldalán rendszeresen oszt meg érdekességeket, illetve a terepmunkáiba is szívesen von be lelkes hallgatókat.
START-díj jelölt
Dr. Pap Tibor István
Állattenyésztési Tudományok Intézet, Szent István Campus
A jelölt már a BSc-s tanulmányai megkezdésétől aktívan bekapcsolódott az Állattenyésztés-tudományok Intézet és jogelődjei munkájába. 2016-tól vezető szerepet vállal az Állattenyésztési és Takarmányozási Szakkollégium aktivitásában. 2020 óta rendszeresen vállalja gyakorlatok és az elmúlt három évben előadások tartását. Szerepet vállal a tananyagfejlesztési feladatokban. Kitűnő gyakorlati érzékkel, megfelelő elméleti tudással és emellett szakma és a hallgatók iránti elhivatottsággal rendelkezik.
START-díj jelölt
Gergely Mátyás
Kertészettudományi Intézet, Budai Campus
A jelölt PhD hallgató kiemelkedő gyakorlati oktatási tevékenységet végez az egyetemi szintű kertészeti képzésekben, valamint az intézet által szervezett felnőttképzési tanfolyamokon. Emellett az egyetemi közösség építésében is folyamatosan jelen van. Az oktatás mellett szakmai fórumok cselekvő résztvevője és hozzászólója, az Intézet Facebook oldalának adminisztrátora. Rendszeresen aktív szerepet vállal a beiskolázási eseményeken, valamint egyéb tudomány népszerűsítő rendezvényeken.
START-díj jelölt
Pápai Bánk
Genetika és Biotechnológia Intézet, Szent István Campus
A jelölt 2020-ban kezdte meg oktatói-kutatói tevékenységét egyetemünkön, ahol aktívan részt vesz a növénybiotechnológiai oktatásban. A tantermi órák mellett kiemelt figyelmet fordít a tanórán kívüli ismeretátadásra is. A Festetics Imre Mezőgazdasági Biotechnológia Szakkollégium mentortanáraként részt vesz a rendezvények szervezésében és lebonyolításában, valamint az elnökségi tagokkal közösen a pályázatok írásában. A szakmai programok mellett kreatív foglalkozásokat, például hímző- és horgolóworkshopokat is tart a hallgatóknak, hozzájárulva a közösségépítéshez. Emellett közreműködik az intézményi TDK szervezésében, és félévente témavezetői börzét szervez, ahol az oktatók és kutatók bemutathatják kutatási témáikat a leendő szakdolgozó hallgatóknak. Fontosnak tartja, hogy a hallgatók a tanórákon kívül is gyakorlati tapasztalatokat szerezhessenek a növényi szövettenyésztés és a mikroszaporítás területén.
START-díj jelölt
Sarankó Ádám
Műszaki Intézet, Szent István Campus
A jelölt oktatóként a gépészmérnöki, valamint más intézetek és campusok képzésein is tart előadásokat és gyakorlatokat magyar és angol nyelven, levelező és szakmérnöki tagozaton egyaránt. A hallgatók szakmai fejlődését TDK- és OTDK-felkészítéssel, valamint záróvizsga-, PhD- és OTDK-bizottsági feladatok ellátásával is támogatja. Az oktatói munka mellett kollégiumi koordinátorként aktívan részt vesz a hallgatók közösségi életének segítésében is.