KATEDRA-díj jelöltek - MATE 2030
KATEDRA-díj jelöltek
Menü megjelenítése
KATEDRA-díj jelölései
Oktatói életmű díj – KATEDRA-díj
A Katedra-díj egy sikeres egyetemi oktatói életút elismerésére szolgál. Célunk azon senior oktatók elismerése, akik kiemelkedő szerepet vállalnak az oktatásban és az oktatás fejlesztésében. Több évtizedes kitartó és odaadó munkájuk révén fontos szerepet játszanak a hazai mezőgazdasági szakember társadalom képzésében, az utánpótlás nevelésében. Tevékenységükkel hosszútávú hatást gyakorolnak a hallgatókra, a mezőgazdaságban dolgozó szakemberekre és ezen keresztül a hazai agrárium fejlődésére.
Olyan kollégák jelölését várjuk, akik:
- legalább 20 éve részt vesznek és fontos szerepet vállalnak egyetemünk oktatási tevékenységében,
- nem pusztán az ismeretek átadását tekintik feladatuknak, hanem a szemléletformálásra is nagy hangsúlyt fektetnek,
- szívügyüknek tekintik az egyetem oktatási palettájának folyamatos alakítását, megújulását és abban tevőlegesen is szerepet vállalnak,
- feladatuknak tekintik a tehetséges diákok felkarolását, mentorálását és ennek részeként iskolateremtő szerepet vállalnak.
Összességében tehát olyan oktató kollégát szeretnénk díjazni, aki kulcsfontosságú szerepet játszik a jelen és jövő agrárértelmiség alakulásában, szakmai és intellektuális fejlődésében.
2026 jelöltek:
KATEDRA-díj jelölt
Csákiné Dr. Michéli Erika
Környezettudományi Intézet, Szent István Campus
Környezettudományi Intézet Talajtani Tanszékének egyetemi tanára, a Természettudományi Doktori Iskola vezetője, az MTA rendes tagja. Az elmúlt 40 év során, külföldi kutatási és oktatási megbízatásait leszámítva, a mai napig intézményünk kötelékében tevékenykedett. A Talajtan tantárgy magyar és angol nyelvű oktatása mellett, nevéhez fűződik a Talajtani szakmérnöki felsőfokú szakképzés vezetése, és számos nemzetközi nyári egyetem szervezése.
KATEDRA-díj jelölt
Dr. Kenderfi Miklós Máté
Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet, Szent István Campus
A jelölt sokoldalú szakember, aki a társadalmi beilleszkedés és pályaorientáció területén kiemelkedő munkát végez. Széleskörű tapasztalata a hátrányos helyzetű csoportokkal és vezetői szerepei egyaránt bizonyítják elhivatottságát. Oktatói kutatói tevékenysége révén hazánkban a humán fejlesztés meghatározó alakja lett. Munkássága példaértékű az esélyteremtés és a tudásátadás terén.
KATEDRA-díj jelölt
Dr. Ladányi Márta
Matematika és Természettudományi Alapok Intézet, Budai Campus
A jelölt 37 éve kezdte oktatói pályáját és jelenleg a Matematika és Természettudományi Alapok Intézet Alkalmazott Statisztika Tanszékének vezetője. Az egyetemi képzés minden szintjén oktat statisztika témakörben magyar és angol nyelven. Eddig 66 sikeresen védett PhD hallgató statisztikai konzulense volt. Számos hazai és nemzetközi kutatási projekt megvalósításában játszik aktív szerepet. Munkájában kiemelt feladatának tartja a tehetséggondozást, mindeddig 25 hallgatója vett részt tudományos diákköri tevékenységben.
KATEDRA-díj jelölt
Dr. Réthy István
Agrár- és Élelmiszergazdasági Intézet, Károly Róbert Campus
A jelölt 33 éve dolgozik egyetemünk gyöngyösi campusán. Oktatói tevékenységében, amely a kommunikáció és a menedzsment területére fókuszál kiemelt jelentőségűnek tartja az interaktív, gyakorlat-orientált megközelítést. Rendszeresen részt vesz intézete beiskolázási programjaiban, valamint munkatársi képzési és tréning programokat is szervez. Kiemelkedő teljesítményt nyújt a csapatépítés területén. Fontosnak tartja a tantermen kívüli hallgatói támogatást. Ezért aktív résztvevője a Jövő Vezetői Programnak, ahol hazai és nemzetközi esettanulmány versenyekre is évente készít fel hallgatókat. Emellett részt vett a hallgatói Stratégiai Menedzsment Projekt Iroda megalakításában és aktívan támogatja annak tevékenységét.
KATEDRA-díj jelölt
Dr. Sárospataki Miklós György
Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet, Szent István Campus
A jelölt természetvédelmi biológia és ökológia tudományterület kiemelkedő oktatója, kutatója. Jelenleg az Állattani és Ökológiai Tanszék vezetője. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a hazai vadon élő méhek, elsősorban a poszméhek kutatásában és több fajuk védetté nyilvánításában. Széles körű nemzetközi együttműködései révén a magyar beporzókutatás nemzetközi szinten is láthatóvá vált.
KATEDRA-díj jelölt
Dr. Szoboszlay Sándor
Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet, Szent István Campus
A jelölt az agrár-környezetgazdálkodási és műszaki felsőoktatásban oktatóként és témavezetőként, több, mint 40 éve végez színvonalas, iskolateremtő munkát. Hallgatók által is elismert oktatói munkássága jelentősen hozzájárul a MATE képzési színvonalának magas szinten tartásához. Emellett nemzetközi jelentőségű kutatási tevékenységével elősegítette Magyarország környezetállapotának feltérképezését, a növekvő jelentőségű környezetszennyező anyagok (mikroműanyagok, növényvédő szerek) kimutatásának és hatásmérésének módszertani megalapozását.
KATEDRA-díj jelölt
Horváthné Dr. Baracsi Éva
Kertészettudományi Intézet, Georgikon Campus
Horváthné Dr. Baracsi Éva több mint 30 éve végez kiemelkedő oktatói munkát a Georgikon Campuson. Jelenleg a MATE Kertészettudományi Intézetének Georgikon Campusán indított felsőfokú képzések minden szintjén szakkoordinátori és oktatásszervezési feladatokat lát el. Kertészettudományi Intézethez tartozó szakokon túl oktat a Mezőgazdasági mérnök-, az Osztatlan agrármérnök- és a Természetvédelmi mérnök szakokon is. Oktatói pályája során kiemelt feladatának tekinti a tehetséggondozást és a mentorálást, mely munka eredményeként eddig több, mint 200 záró-szak-és diplomadolgozat született. Az oktatói tevékenységen túl számos, a kertészeti tudományokhoz kapcsolódó kutatási projektben vett részt, amelyek közül kiemelhetők a lomblevelű örökzöld díszcserje fajokkal, ill. fajtákkal kapcsolatos kutatások.
KATEDRA-díj jelölt
Pásztorné Dr. Huszár Klára
Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet, Budai Campus
A jelölt közel 40 éve kezdte pályáját a MATE jogelőd intézményében. Elhivatott és sokoldalú oktató. Oktatás- és képzésfejlesztő munkája kiemelkedő, amelyet jól jellemez a jogelőd intézményben végzett több éves oktatási dékánhelyettesi munkája. Ezt követően 2026. április 31-ig az Intézet oktatási ügyekért felelős igazgatóhelyettese és az élelmiszermérnök BSc zászlóshajó szak felelőse volt. Jelenleg a tejipari szakmérnök illetve szaktanácsadó szakirányú képzési szak szakfelelőse.