ETALON-díj jelöltek

Menü megjelenítése

ETALON-díj jelölései

Az év oktatója díj – ETALON-díj

Az Etalon-díj azon kollégák (korhatár nélkül) elismerésére szolgál, akiket példaképnek tekintünk egyetemünkön. Célunk az ambiciózus és kiemelkedő oktatók, kutatók díjazása, akik húzóerőt képviselnek, meghatározó szerepet vállalnak az Egyetem oktatási tevékenységében, inspirálják kollégáikat és a hallgatókat egyaránt, oroszlánrészt vállalnak a jövő szakembereinek képzésében a tanteremben, a gyakorlati helyszíneken és a tanórákon kívül egyaránt.

Olyan kollégák jelölését várjuk, akik:

  • az intézetük oktatási feladatainak ellátásában nélkülözhetetlen szerepet játszanak az oktatás minden szintjén,
  • az oktatás mellett a tananyagfejlesztésben és a tantervek fejlesztésében is szerepet vállalnak,
  • aktívan részt vesznek az intézetükhöz kötődő szakkollégium(ok) munkájában,
  • tantermen kívüli feladatokat végeznek a hallgatók előrehaladásának támogatásában pl. konzultációt, korrepetálást tartanak,
  • tudománynépszerűsítő szerepet vállalnak a hallgatók körében.

Olyan oktatók elismerése tehát a cél, akik lelkesedésükkel és elhivatottságukkal követendő példát mutatnak a hallgatóknak, és kollégáiknak egyaránt, felkeltik a hallgatók érdeklődését saját tudományterületük iránt és ezáltal inspirálják őket.

 

2026 jelöltek:

Dr. Bodor Pesti Péter

ETALON-díj jelölt

Dr. Bodor Pesti Péter

Szőlészeti és Borászati Intézet, Budai Campus

A jelölt több képzés oktatásában is meghatározó szerepet vállal. A Szőlészeti és Borászati Intézet által gesztorált szőlész-borász BSc és MSc szakok tantárgyain túl a Szőlész-borász felsőoktatási szakképzés szakfelelőseként, valamint a kertészmérnöki alapképzésben a Szőlőtermesztés tantárgy és a Szőlészet specializáció felelőseként is jelentős feladatokat lát el. Munkája kiterjed terepgyakorlatok szervezésére, a hallgatók szakdolgozati témaválasztásának támogatására, valamint az összefüggő szakmai gyakorlatok koordinálására. Külföldi egyetemekkel és kutatóintézetekkel kialakított szakmai kapcsolatai révén aktívan segíti a hallgatók nemzetközi mobilitási lehetőségeinek kihasználását. A hallgatók információhoz jutását és tanulmányi előrehaladását az egyéni konzultációkon túl online, évfolyamszintű tájékoztatókkal is támogatja. Emellett több éve közreműködik az Országos Szőlész-Borász Konferencia, valamint a Lippay János – Ormos Imre – Vas Károly Tudományos Ülés szervezésében is.

Dr. Kovács-Weber Mária

ETALON-díj jelölt

Dr. Kovács-Weber Mária

Állattenyésztési Tudományok Intézet, Szent István Campus

A jelölt 2005-ben kezdte oktatói pályáját. Ennek középpontjában mindig az oktatás, a tehetséges hallgatók kiemelése és támogatása, valamint a lemaradó hallgatók felzárkóztatása állt. Kiemelkedő óraterheléssel és nagy számú szakdolgozatos hallgatóval rendelkezik. Hallgatói rendszeresen sikerrel vesznek részt az egyetemi TDK konferenciákon és fontos feladatának tekinti, hogy a legtehetségesebb diákokat a doktori képzés irányába terelje, ill. témavezetőként a doktoranduszok munkáját támogassa. Az Állattenyésztési szakkollégium tevékenységében alapításától kezdve aktívan részt vesz. Rendszeresen aktív szervezője, résztvevője a beiskolázási és tudomány népszerűsítő programoknak. Szakkoordinátorként folyamatosan nyomon követi az Állattenyésztő mérnök BSc szakos hallgatók előrehaladását. Rendszeresen tart konzultációkat tantermi keretekben és tantermen kívül is.

Dr. Mednyánszky Zsuzsanna

ETALON-díj jelölt

Dr. Mednyánszky Zsuzsanna

Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet, Budai Campus

A jelölt közel 40 éve oktat alap- és mesterképzési szinten egyaránt. Az Élelmiszermérnök BSc Táplálkozás Élelmiszertechnológia szakirány létrehozója és vezetője, a Táplálkozástudományi mesterképzés koordinátora. Aktív szerepet vállal a szakmai közösségépítésben és az ismeretterjesztésben: több alkalommal tartott előadást és vett részt kerekasztal-beszélgetéseken a Deák Tibor Szakkollégium és MATE Szabadegyetem rendezvényein. Kiemelt figyelmet fordít a hallgatói mentorálásra: rendszeresen készít fel diákokat TDK-konferenciákra, emellett elkötelezetten támogatja a felzárkóztatást igénylő hallgatókat is.

Dr. Nagy Péter István

ETALON-díj jelölt

Dr. Nagy Péter István

Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet, Szent István Campus

A jelölt 1996 óta vesz részt a zoológia, az ökológia és az ökotoxikológia területét érintő tantárgyak oktatásában. Jelenleg is több olyan tantárgynak a tárgyfelelőse, illetve előadója, amelyeket magyar és angol nyelven a MATE több campusán, évente több száz hallgatónak oktat. Rendszeresen készít fel hallgatókat TDK részvételre és fontosnak tartja a tehetséges hallgatók mentorálását, a tanterem és a kutató laboratórium falain kívül is. Vallja, hogy a hallgatók és az oktatók együttműködésében kiemelten fontos az interaktivitás, meghatározó az összefüggések felismerésére való törekvés, mindennek célja pedig a szuverén gondolkodású, környezete iránt felelősséget tanúsító értelmiségivé válás.

Dr. Pataki Tamás István

ETALON-díj jelölt

Dr. Pataki Tamás István

Műszaki Intézet, Szent István Campus

A jelölt 2014-ben kezdte oktatói munkáját. Fontosnak tartja, hogy hallgatói ne csak tanuljanak, de merjenek kérdezni, önállóan gondolkodni, és olyan tudást szerezzenek, amelyet későbbi munkájuk során is hasznosítani tudnak. Hitvallása szerint az oktató feladata nemcsak a számonkérés, hanem az útmutatás, a támogatás és a visszajelzés is. A hallgatók fejlődését a tanórákon kívül is támogatja, workshopok szervezésével, TDK felkészítéssel. Részt vesz a Soós Pál Gépészeti Szakkollégium munkájában, a hallgatókat mérnöki versenyekre és önálló projektek megvalósítására készíti fel. Az oktatásfejlesztő munkájában kiemelt szerepet kap az ipari partnerekkel való együttműködés. A közösen kialakított tananyagok, gyakorlati bemutatók és szakmai feladatok segítik a hallgatókat abban, hogy közelebb kerüljenek a munka világához, és felkészültebben lépjenek a mérnöki pályára.

Dr. Seres István

ETALON-díj jelölt

Dr. Seres István

Matematika és Természettudományi Alapok Intézet, Szent István Campus

A jelölt a MATE MI Fizika Tanszékének tanszékvezetője, aki több mint négy évtizedes oktatói pályafutása során elismert szakemberré vált a fizika és természettudományos alapismeretek terén. Szakterületei közé tartoznak a megújuló energiaforrások alkalmazása, fotovillamos rendszerek vizsgálata, valamint a fizikai mérési és adatfeldolgozási módszerek fejlesztése. Oktatói munkáját a középiskolás tanulók tanításán keresztül is kiterjeszti, és tehetséggondozóként is aktív szerepet vállal. Szívügye a fizika népszerűsítése, és rendszeres résztvevője a különböző hallgatói rendezvényeknek is.

Dr. Simon Gergely

ETALON-díj jelölt

Dr. Simon Gergely

Kertészettudományi Intézet, Budai Campus

A jelölt 33 éve kezdte oktatási tevékenységét a jogelőd intézményben és azóta töretlen lelkesedéssel adja át tudását a gyümölcstermesztés terén alap, mester és doktori képzés szintjén egyaránt nemcsak a Budai Campuson, hanem Gödöllőn is. Rendszeresen szervez metszési kurzusokat felnőttképzés kereteiben is és a tanórákon kívül is szívesen konzultál hallgatókkal a szakma fontos kérdéseiről. Kiemelt szerepet vállal a külhoni képzések szervezési és oktatási feladataiban, valamint az egyetemi és szakmai közéletben is. Emellett több tankönyv és egyetemi jegyzet társszerzője. Több hazai és nemzetközi kutatási együttműködésben is részt vett, a Gyümölcstermesztési Tanszék génbanki pályázatait is több éve koordinálja.

Dr. Zalai Mihály

ETALON-díj jelölt

Dr. Zalai Mihály

Növényvédelmi Intézet, Szent István Campus

A jelölt egyetemi docensként a növényvédelem és a gyomszabályozás területén oktat az Intézet gödöllői campusán. Tantárgyai között szerepel a gyomszabályozás, a digitális és precíziós növényvédelem, valamint az integrált növényvédelem; oktat magyar és angol nyelven, alap-, mester- és doktori képzésben. Oktatói munkáját tananyagfejlesztés és aktív témavezetés egészíti ki: eddig 2 doktori és 175 egyetemi hallgató végzett témavezetésével, és 17 TDK/OTDK-dolgozat elkészítését segítette.

Gelencsérné Dr. Bakó Márta

ETALON-díj jelölt

Gelencsérné Dr. Bakó Márta

Neveléstudományi Intézet, Kaposvári Campus

A jelölt a Gyógypedagógiai Tanszék vezetőjeként és szakfelelőseként fontosnak tartja a szak megújulását, mely során a képzési palettát folyamatosan bővítik. Ennek részeként BA képzéseiket munkatársaival úgy dolgozták át, hogy azok szakirányú továbbképzésként is elérhetők a már végzett gyógypedagógusok számára. 2026 szeptemberétől új, kibővült lehetőségként választható a gyógypedagógia-tanár mesterképzési szak. Szakfelelőse továbbá a Sajátos nevelési igényű tanulók integrációs pedagógusa szakirányú továbbképzésnek. Rendszeresen és sikeresen készít fel hallgatókat a tudományos diákköri konferenciákra. Kiemelt feladatának tartja a lemorzsolódás elleni aktivitást, ezért folyamatosan végez mentorálást a támogatást igénylő hallgatók körében. Az oktatás mellett nagy hangsúlyt fektet a kutatói munkára, eredményeit konferenciákon mutatja be. Tagja és mentora a Roma Szakkollégiumnak. Esélyegyenlőségi koordinátorként aktív szerepet vállal az egyetemi közéletben.

Jombach Sándor

ETALON-díj jelölt

Jombach Sándor

Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet, Budai Campus

A jelölt oktatási tevékenységében innovatívan alkalmazza a legújabb technológiai megoldásokat. Előre felvett és az órákon rögzített videóanyagokkal segíti azt, hogy a hallgatók minél könnyebben elsajátíthassák a gyakorlati tananyagot. Térinformatika tantárgyból jegyzetet fejlesztett a hatékonyabb oktatás érdekében. A térinformatika és tájmetria oktatás keretében a napjainkban leginkább használt szoftvereket ismerteti a hallgatókkal. Gyakorló tájépítészként a hallgatók számára a legkorszerűbb technológiai ismeretek elsajátítását teszi lehetővé, ugyanakkor szakfelelősként a tájépítész mesterképzés fejlesztésében és a diplomatervek készítésének koordinációjában is vezető szerepet vállal. Korrekt, következetes oktatással és számonkéréssel segíti a hallgatókat az új, innovatív ismeretek elsajátításában BSc és MSc szinten egyaránt a frissen végzett hallgatók piaci érvényesülésének elősegítése érdekében.

Pásztor György

ETALON-díj jelölt

Pásztor György

Növényvédelmi Intézet, Georgikon Campus

A jelölt több képzés oktatásában vállal szerepet. Az Intézet által gesztorált BSc és MSc szak tantárgyain túl oroszlánrészt vállal a Kertészmérnöki alapképzés komplex terepgyakorlatának szervezésében. A Növényorvos szak Szakmai gyakorlatának felelőseként kézben tartja a szakdolgozat témaválasztást és az összefüggő szakmai gyakorlat lebonyolítását is. A hallgatók információhoz jutását, tanulmányi előrehaladását az egyéni konzultációkon túl online, évfolyamszintű tájékoztatókkal is segíti.

Urbánné Malomsoki Mónika

ETALON-díj jelölt

Urbánné Malomsoki Mónika

Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet, Szent István Campus

A jelölt közel 30 éve kezdte oktatói pályafutását a MATE jogelőd intézményében. A helyi gazdaságfejlesztés, a településgazdálkodás és a regionális gazdaságtan kurzusok oktatója. Rendszeresen vesz részt tantárgy-fejlesztési feladatokban. A MATE-n és jogelőd intézményeiben a TDK tevékenység oszlopos tagja, az Országos Tudományos Diákköri Tanács szakmai bizottságaiban intézményünk képviselője. A hallgatók diploma és TDK felkészítése mellett intézményi és országos rendezvények szervezését is végzi. Tehetséggondozási tevékenységét a Vidékfejlesztési Szakkollégium és a Romaügyi és Társadalmi Felzárkóztatási Szakkollégium munkájának támogatásával is kiegészíti. Rendszeresen tart hallgatók és középiskolás diákok számára segítő, felkészítő kurzusokat, hallgatókat és diákokat mentorál, előadásokat, tájékoztatókat tart, melyek középpontjában rendszerint a tehetséggondozás áll.